RÓLUNK ÍRTÁK

Andrea és Rezső mindketten több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a hegesztéstechnológia és a hegesztő szakképzés területén, Andrea okleveles gépészmérnökként és nemzetközi hegesztőmérnökként, Rezső pedig nemzetközi hegesztő technológusként és hegesztőmesterként. TÜV szakértőként több ezer hegesztő szakember képzésében, vizsgáztatásában, valamint hegesztő oktatóbázisok kialakításában vettek részt országszerte. Rendszeres résztvevői hegesztési világkiállításoknak, vásároknak, és a világot bejárva szinte az összes jelentős hegesztéstechnológiai gyártó céggel kapcsolatba kerültek. A tankönyv megírásával az volt a céljuk, hogy megszerettessék és még jobban megismertessék a szakmát. Olyan könyvet szerettek volna írni, amely nemcsak a szakképzésben használható, hanem gyakorló szakemberek mindennapi munkájában is hasznos kézikönyv lehet a technológiatervezésben, a vizsgálati módszerek kiválasztásában és sok más területen. „Mi a hegesztésben világnagyhatalom vagyunk” – fogalmaz Heinrich Rezső. „Volt szerencsém bejárni a világot a hegesztéssel, és azt tapasztaltam, hogy mindenhol dolgoznak elismert magyar hegesztők.” A szerzőpáros ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy kevés az utánpótlás, az iparban egyre nagyobb szükség van jól képzett gyakorlati szakemberekre. Tankönyvükkel ebben is szeretnének segítséget nyújtani.

 

MSV 2021 Brno = Gépipari vásár A tudást mindenhol elismerik!

b

,,

Mindenkinek ajánlom Andrea és Rezső színvonalas, hiánypótló szakkönyvét. Ozorai Péter, Weldmatic Kft. Nagyon köszönjük egy nagyon profi szakember és vezető szavait! Heg-Men Csapata Üdv. Andrea és Rezső🍾🍾 Hajrá Weldmatic Kft🍾🍾

,,Szép jó napot kívánok Rezső bàtyàm.. 🙂 Mostanában volt időm tanulmányozni ezt a remek tankönyvet,, igazán, egyszerűen értelmezhető , jól föl épített, tartalmas, tömören a lényeg, hatalmas segítség lesz ez a szakmunkás tanulók számára,, bárcsak nekünk is lett volna annak idején.. 🙂 Ilyen minőségű tankönyv,, remélem el jutnak a könyvek a sulikba.. Bár ebben biztos vagyok.. Gratulálok Önöknek!!!! És köszönöm hogy én is részese lehetek,, ha csak véletlen is volt… Már a képre gondoltam,, ami szerepel a könyv Ben, 😊jó egészséget és minden jót kívánok önöknek, és köszönök mindent eddig,, és a továbbiakban még reméljük nagyon sokáig!!!!”
,,Kedves Andrea és Rezső! GRATULÁLOK a Hegesztési Eljárások című könyvetekhez! Örömmel tartom a kezemben a második, nyomtatást, amely kicsit megújúlt külsővel és még több, pontosabb belső tartalommal fogja rabul ejteni a hegesztő és fémipari kollégákat! 🙂. Megtiszteltetés volt és örömmel tettem eleget a borító oldal és néhány belső tartalom, készülékek, előkészítések bemutatására! A könyvben megtalálható rengeteg szabvány, kódszerinti jelölés, nemzetközi direktívák, rajzjelölés, olyan Volfrám elektródák és technológiák melyet sokan eddig nem ismertek. Valóban a gyakorlaton alapszik, a hegesztő „életet” mutatja be amelyből sokat lehet tanulni. Bátran és nagy tisztelettel, szeretettel ajánlom kezdő hegesztőknek, tanulóknak, már a szakmában sokat töltött profi szakembereknek, HR vezetőknek, Cégvezetőknek, Mérnököknek, vagy csak e szép és sokszor kihívásokkal teli szakma iránti érdeklődőknek egyaránt! Üdvözlettel: Horváth Zoltán (IWS, EWS, IWI-S) Hegesztő Bázis Vezető, HZ Special Welding Kft. Ügyvezető.”
,,A könyv nagyon tetszett, rengeteg munka és tudás van benne , minden elismerésem! A fotók nagyon jók-szemléletesek , jó a kép és szöveg arány .” – Ezt írták rólunk és mindjárt meg is rendeltek 250 db.-ot 50 db a tanulóknak és 200 db a kollégáknak és ügyfeleknek.
Zornanszki Tamás- teremelési vezető
,,Nagyon jól felépített a korszaknak megfelelő szakmai könyv, ami sok áldozatos munkának és tapasztalatnak a gyümölcse. Gratulálok a barátaimnak és bízom benne hogy nagyon hasznos lesz a hegesztő társadalom számára.”
Benus Ferenc
,,Büszkén és örömmel vettük át ezen hasznos szakmai írás egyik dedikált példányát.😊
Külön köszönet az elismerő szavakért.👍
Gratulálunk mi is a Szerzőpárosnak, így Rudolf Rezső Puszedli -nak is, és kívánuk jó egészséget a további munkájukhoz!”
PNH Kft
Martin Mitterhummer ügyvezető
,,Szép jó reggelt kedves Rezső!
A könyvük màr az íróasztalomon van!!!😃 Nagyon jól sikerült,és eszméletlenül lényegre törő tartalommal bír…Gratulálok önöknek,és köszönjük!!!
  Szép hétvégét!!
  Tisztelettel:Kerle Tibor”
,,Nagyon szépen köszönöm!!! Hozzám is megérkezett a szakmát behatóan összefoglaló értékes tudomány, ami még annyira friss, hogy szinte forró (szakmai szóval élve) 🙂 elsőkézből ebben a formájában kaphattam meg egyenesen a szerzőktől!! Hálás köszönet az első oldalon található névre szóló megtisztelő kéziratért, és a dedikációkért!!! Kiváló egészséget, és sok – sok alkotó évet kívánok a könyv szerzőinek Szabó Andreának és Heinrich Rezsőnek!!! Tisztelettel Moczó Zsolt!!!”
,,A figyelmetekbe szeretném ajánlani a Heinrich Rezső és Szabó Andrea által megálmodott hegesztői szakkönyvet, ami már elérhető a Heg-Men Bt-nél. Nagyon hasznos és bőséges tartalommal a kezdő hegesztőktől egészen az oktatói szintig, hasznos kiegészítője lehet a már meglévő szaktudásnak… Nagyon szépen köszönöm a könyvet! A könyv remek, tartalmas és nagyon összeszedett! Látszik a több évtizedes tapasztalat, ami öszpontusul benne.”
Varga Zoltán Fémipari szakember- Steel Worker
,,A figyelmetekbe szeretném ajánlani a Heinrich Rezső és Szabó Andrea által megálmodott hegesztői szakkönyvet, ami már elérhető a Heg-Men Bt-nél. Nagyon hasznos és bőséges tartalommal a kezdő hegesztőktől egészen az oktatói szintig, hasznos kiegészítője lehet a már meglévő szaktudásnak… Nagyon szépen köszönöm a könyvet!
,,Egy kiváló hegesztési szakkönyvet tartok a kezemben köszönet Szabó Andreának és Heinrich Rezsőnek Mindennapi munkáinkban .Nagy segítségemre van a technológia tervezési fázisában Pro WPS készítésében vizsgálati módszerek kiválasztásában nagy hasznát vesszem ,egyszóval szuper, csak ajánlani tudom !! Apukám Mag Béla aki oktatóként Rezsővel Tengizben a 80 évek végén személyesen találkozott és nagy szakmai benyomást tettek egymásra a hegesztők félkészítése és vizsgáztatása alkalmából .Köszönöm a személyere és személyemre szívhez szóló dedikálást és további sikereket kíván Id Mag Béla ,Én és az egész fémipari Csapat nevében!!!!”
Ifj Mag Béla
,,Szívből Gratulálok Szabó Andreának és Heinrich Rezsőnek az új hegesztő tankönyvükhöz, külön öröm számomra, hogy én is aktív részese lehettem a lánghegesztés bemutatásánál! Szép színes könyv sok fotóval, így kézzel foghatóbb lesz a tanulók számára. További sok sikert kívánok! 🙂
Veres Balázs
,,Tisztelt Szabó Andrea és Heinrich Rezső! Örömmel tartom kezemben közös könyvüket, mely azonnal elnyerte tetszésem! A szöveg közérthetősége, a színes illisztrációk és ábrák, a gyakorlatban bemutatott munkadarabok nagy segítségére van tanuló és gyakorlott hegesztőnek egyaránt! Gratulálok hozzá!”
Őszinte tisztelettel: Kárai Krisztián Norbert (EWS)
,,Kedves Andrea és Rezső! Köszönettel megkaptam az újonnan megjelent szakkönyveteket. Minden tekintetben igényes, nagyon szép munka. A könyv tartalmilag logikus felépítésű, friss és naprakész. A szöveges részletek mindenki számára egyaránt világosak és közérthetők. Az ábrák, fényképek és a nyomdai kivitel egyszerűen professzionális. Minden kezdő és gyakorló hegesztő szakember számára bibliaként is csak ajánlani lehet.”
Bordás Miklós
,,Köszönök szépen mindent!👍🙂Úgy gondolom hogy a hosszú kitartó munka és a szakma szeretete bele van foglalva ebbe a könyvbe!🙂Gratulálok Szabó Andrea és Heinrich Rezső minden elismerésem a tiétek!👍
Antal Hajcsik
,,Szép napot. A héten megkaptam a könyvet. Le a kalappal végre egy szisztematikusan összeállított minden szakmai igényt kielégítő dokumentáció! Elkezdtem olvasni és nem tudtam letenni. Nagyon jól van össze állítva és rendkívül jó, hogy fotók képek is szemléltetik a kapcsolódó témát. Én ebből a könyvből fogok dolgozni a tanulókkal az biztos.Valamint tanácsolni fogom nekik a könyv beszerzését.Gratulálok a szerzőknek és további sikeres munkát kívánok.”
Árvai János
,,Andrea és Rezső Elismeréssel és szívből gratulálok a megjelent „HEGESZTÉSI ELJÁRÁSOK” című könyvetekhez, amely szakszerű tartalommal és nagyon szép kivitelben várhatón kiválóan fogja szolgálni azokat a megfelelő alapokokra épített célkitűzéseket amelyeket megfogalmaztatok a könyv előszavában.”
dr.Szabó Béla (a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés volt igazgatója)
,,Köszönöm megkaptam!😊 Nagyon jó könyv! IWS és Schweisswerkmeister vagyok, a szakmai képzéseimet eddig német nyelven végeztem el. Jelenleg az IWT képzésen veszek részt a Bécsi TÜV-Akademián így ezzel a könyvel a magyar szaknyelvet is jobban elsajátítom.😊
Herceg Zoltán
,,Nagyon szépen köszönöm a szerzőknek a színvonalas, hasznos, részletes könyvet!! Kívánok Nektek erőt-egészséget hogy még sok ilyen remek könyvvel tudjatok minket megejándékozi! Gratulálok!!”
Illés József
,,Tegnap megérkezett! Hát be kell vallani függőséget okoz könnyen a könyv! Csak ajánlani tudom és gratulálok mégegyszer a készítőknek!😁🙏
Varga Szebasztián

,,Tisztel Hölgyek, Urak, Mesterek és Kollégák! Nagyon szépen köszönjük Szabó Andrea és Heinrich Rezső nagyszerű könyvét, amit személyesen vehettünk át és dedikálva egy kis kedves üzenettel kaptunk kézhez az íróktól. A könyv tükrözi és tartalmazza az elmúlt 40 év szakmai hozzáértését, a több 10 ezer minősítő vizsga alatt felmerülő kérdésére a választ. Nagyon jó kis 👨‍🏭 könyvet lapozhatunk föl, tele kiegészítésekkel az alap hegesztési eljárásoktól a modern hegesztési eljàrásokig, a varrat vizsgálati eljárásoktól a Volframok szín szerinti felhasználási területétől az anyagtípusok leírásáig, és sorolhatnám még. Az írók gondoltak azokra is, akik nem jártasak a Fémipariban viszont érdekli őket, így kérdéseket is tettek a fejezetekbe. Szeretném ajánlani minden kedves kollégának aki egy kicsit frissíteni akar a meglévő tudásán, azoknak, akik új területen akarják magukat tovább képezni, a fiataloknak akik kihívás előtt állnak ebben a szép szakmában. A fiatal pályakezdő hegesztőknek, lakatosok csőszerelőknek és minden Fémipariban dolgozó kollégának. Aki rendelni szeretne, olvasni szeretné az vegye föl a kapcsolatot a Heg-Men Bt. oldalával és ott a Könyv menüpont alatt megrendelhető, vagy a www.heg-men.hu alatt. Ezzekkel a képekkel pedig a dedikált könyveket szeretnénk az Íróknak megköszönni.

Tisztelettel Bíró Pál orbital és kézi Hegesztő Bíró Patrik 2020-2021 legfiatalabb orbital és kézi Hegesztője”

,,Nagy elismerés illeti Szabó Andreát és Heinrich Rezsőt a “Hegesztési eljárások” című könyv megírásáért! Köszönöm szépen a külön dedikált példányt, nagy hasznát fogom venni az elméleti oktatások alkalmával! Az elmúlt pár napban volt alkalmam forgatni a könyvet, kiemelnék néhány nagyon hasznos részt: -acélok csoportosítása, -a hegesztési eljárások szabványos jelölései, -az egyéni védőfelszerelések bemutatása a láng hegesztő szemüvegtől a friss levegős pajzsig, – a hozaganyagok csoportosítása, – az új volfrámelektródák színjelölései, milyen anyagot mivel hegesszünk, – a fogyóelektródás védőgázas ívhegesztés anyagátviteli típusainak bemutatása, az 5 ív típus – az extrém hegesztési helyzetek, mert a “hegesztők élete nem csak játék és mese”. Összességében a könyv előnyei, hogy rövid, tömör, jól átlátható és tanulható, a színes fényképekkel nagyon jól értelmezhető és összekapcsolható az elmélet a gyakorlattal. Ajánlom mindenki figyelmébe! 👌👏

Hegesztőképző Kft

,,A könyv számos gyakorlatban hasznosítható ismeretet mutat be, amely eddig a tankönyvekben nem szerepelt. A képanyaga nagyon sok szakmai „titkot”, vagy helyes gyakorlatot tartalmaz a téma után érdeklődőknek. A kiadvány több összefoglaló ábrát, fontos információkat, ismereteket összefoglaló táblázatokat, valamint a hegesztési munkában használatos legfrissebb szabványok kódját és számát is tartalmazza, amelyek nagy segítségére vannak a hegesztő szakembereknek. A szerzőknek az évtizedek alatt hazai és külföldi cégeknél, nemzetközi fórumokon, szakmai kiállításokon, konferenciákon összeszedett helyes-, bevált gyakorlati tudását (best practice), tapasztalatait tartalmazó könyv valódi szakmai csemege, amely hasznos ismeretekkel szolgál nem csak a hegesztéssel most ismerkedőknek, hanem a gyakorló hegesztőknek, hegesztő specialistáknak, hegesztő technológusoknak és hegesztő mérnököknek, hegesztési felelősöknek is.”

Lektori vélemény

 

,,Fantasztikus, klassz anyag.”

Szega Books kiadó

,,Mindenkinek ajánlom, nagyon jó kis könyv, könnyen értelmezhető, fantasztikus színes képekkel. (Y) 😉 Imádom!!!”

Beck Róbert

 

,,Köszönöm szépen a dedikált VIP példányt 006 😉, még az elfoglaltságaim miatt csak àtfutottam de nagyon sok hasznos dolgot találtam benne. Gratulálok és mindenkinek csak ajánlani tudom aki a Fémipariban dolgozik.”

Bíró Pál

,,Gratulálok a könyvhöz Rezsőbá és Andrea, remélem ebből fognak előbb utóbb tanulni az iskolákban. Nagyon szépen köszönöm és megtisztelve érzem magam hogy a könyv 21. példányát a magaménak tudhatom!😁 Sok sikert a továbbiakban!”

Bíró Patrik

,,A két kiváló szakembernek köszönjük ! 👏😊

Kürthy Richárd

,,Gratulálok Nektek Andrea és Rezső , nagyon szuper a könyv! Biztosan sok leendő tanulóm fogja hasznát venni! 👍

Sallai László

,,Nagy szeretettel gratulálok Nektek👍Én feltétlenül szeretnék az első 700–ban lenni!”

István Bálint

,,Szia Rezső! Tegnap voltunk anyaéknál és mutatta a könyveteket. Végig néztem a fejezeteket. Nagyon precíz munkát végeztetek, a kézzelfogható adatok és leirások/képek nagyon sokat segítenek hegesztési munkák esetén. Ha valaminek utána kéne néznem akkor a meglévő „gépész szakmák – hegesztés ” könyvem helyett biztosan az új könyvetekben keresnék választ 😁 Tényleg nagyon jó lett. Le a kalappal! Ajánlom majd mérnök társaimnak 😁

Kiss Armand